2008. március 30., vasárnap

3. Élő Flop Verseny...

... egy kicsit hosszú volt, de kezdjük az elején. Bendundival és PeT el elég hamar odaértünk, így elég sokat kellett várni a kezdésig, ami előtt ugye ott volt a taliga2 díjkiosztója is, ami nagyon rövid volt, mert a díjazottak közül nem sokan voltak jelen. A verseny 3 asztalon kezdtünk mindegyiken 9 fő ha jól láttam. Szerintem a mi asztalunk elég feszes volt persze kivéve Gizdát, meg egy alient aki hogy került, pontosabban hogyan esett be azt én nem tudom, de a rebuyomat neki köszönhetem. Igaz nem volt jó játék, de sztem eszméletlen miket adott az ürge luk sorral tartott all-ineket. Mindegy a 66 omat simán leverte KQo-val a riverre megérkező Q-al. Megvettem a SC-t aztán hajrá. Nem tudom ki de kiejtette az alient aki szntén megvette a SC-t még a zsteonjait sem hozták meg már el is veszítette, persze megint luk sorral tartotta az all-inemet. AQs preflop emelésemet adta 8Qo val talán (nem emelékszem pontosan) a flop TT9 rátolom az all-int megadja és kitartottam. Utána nem sokkal leült az új osztó aki szinte minden körben osztott nekem A-t. Itt 30 perc alatt rendesen megszedtem magam bár nem kis szerencsével tegyük hozzá. Zsuga JJ all-injét fogadtam AJ val riverre sorunk lett. Szintén Zsuga szintén JJ-ját flop utáni all-injét elfogadtam AKs-al és szerencsésen törnre jött is az A. Ami nagyon durva volt az amikor Csajbit mákoltam le. AJ val preflop emeltem amire Csajbi betolta Q8 al talán, a lényeg az hogy sort floppolt törn J river A fullosodtam rendesen flop után volt 4%om hogy enyém legyen a kassza, igaz állati nagy szerencsével bejött. Volt még 1 jó blöfföm az alien ellen AQs volt nálam nála meg 99 és a törnre érkező K ra hívval sikerült eldobatni vele a PP-át. A FT-re 140k zsetonnal kerültem itt tényleg nem jött semmi pontosabban csak két értékelhető lapom volt az első QQ preflop emeltem (utólag azt mondom kicsit) PeT meg viszaemel BB-ből, mivel célom az volt, hogy fizuba kerüljek és PeT et ismerve KK AA-ra tettem inkább nem kockáztattam, mert kb ua. zsetonunk volt, eldobtam. Utólag megtudtam AK volt nála. Aztán szépen kiültem az 5. helyig mikor BB-ben AK-t kapok Viki meg a szokásos kis játékát játszva rámemel 30k-t nálam 80k volt azt be is toltam. Viki kérdezgette mi van nálam, lehet meg kellett volna említeni az A-t de álmomba sem gondoltam volna, hogy A3o val képes ezt megadni és persze jött a MákosGubának a 3-s nem is egy hanem mindjárt kettő. (Viki azért nem haragszom ám annyira, legalább a sapekomat meg a pólót nem felejteted el:-) A HU-ot Viki és PeT nyomta gigászi csatát vívva egymással és tényleg volt egy pont amikor azt hittem PeT felmorzsolja Vikit. Közben az ikrekkel, Bennel, Kópé és Borzalino társaságában 1 pakli kártya segítségével jól elszórakoztattuk magunkat, zsír volt. Végül Vikinek sikerült felülkerekednie és megnyerte a 3.Élőt. Nagyon élveztem a versenyt végre sikerült elcsípni a fizut is pontokat is szereztem szépen, szerencse is megsegített néha (persze a végén amikor igazán kellett volna cserben hagyott :-) Remélem ennyi info elég volt a versenyről grat a győzteseknek és mindenkinek üdv és:

Vigyázzatok a MákosGubákkal!! :-)

2008. március 29., szombat

Tegnapi rövid session...

...PS NL25 1 óra = 41$. Végre nem az volt, hogy szépen megszedtem magam aztán visszabukom, most időben ki tudtam szállni és ennek örülök. Volt eg srác aki ellen minden bejött AA omat fizette ki úgy-ahogy AA-át vertem sorral AJs -ét vertem 44 re floppolt settel. Elég jól jöttek a lapok és sztem jól is játszottam meg őket. Igaz most megint csak 2 asztalon nyomattam, pedig menne 4en is de most úgy éreztem ennyi elég is lesz. :-) Akkor ma élő Bestben majd jelentkezem és Vigyázzatok a MákosGubákkal! :-)

2008. március 27., csütörtök

Helyben...

...topogás, nincs semmi különös. A mai nap is nyomattam 1 kicsit PS-en, komolyan nagyon jöttek a lapok és a floppok is eltaláltak az elején. Nem játszottam vmi sokat kb 1 órás volt a session ebből 1/2 óra lapömlés utána meg igazából akkor is jöttek a lapok de mindig volt vki akinek jobb lapja volt. 2páromat verte sor. A legdurvább UTG raise amit megadtam KQs el flop 2QQ , nem is írom úgyis mindenki rájött, hogy 22-vel emelt preflop UTG-ből de nem gond csak 13$-t buktam ebben a partyban a végére sikerült +ban zárni igaz csak 4$. A szo-ot már várom addig is mindenki legyen jó.

2008. március 26., szerda

Akkor a tegnapi fantasztikus nap...

...Nem lett volna rossz, igaz Cardozán 66 belefutottam egy 99 be 4es magas floppon 4x.lettem. A Caken sajnos nem jött össze de nem baj befizetek, talán kibírom :-). PKR-re benéztem mert lett volna tegnap egy buy-ines versenyünk és unalmamba BJ-eztem kicsit (nagyon nem kellett volna, 1x már jártam így akkor is elég rendesen buktam, de miért nem tudom megállni... hülye vok), a lényeg kb 20 perc BJ = PKR BR 0$ (volt rajta vagy 150:-(. Könnyen jött gyorsan elment, de már hiába bánkódom, ismét kibaxtam magammal, még1 tanulópénzes nap. Mostmár tényleg nem szabad engednem a kísértésnek és soha többet nem szabad BJ-i vagy bármilyen Casino játékot nyomni, csak PÓKER-t. Na akkor majd jelentkezem.

2008. március 24., hétfő

Értékelés közepes...

... nem volt semmi különös a mai nap. PS on 1beülő mínusz majd sikerült valahogy visszahoznom magam 0-ba. A sat az élőre nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, pedig az elején nagyon teletömött a kliens PP-vel, de a végére nem nagyon jöttek a lapok végül Gizda búcsúztatott a 8. helyen AQs vs TT nem jött semmi, be is került a top 2be gartula neki is és mindenkinek üdv.

2008. március 23., vasárnap

Végre vmiről beszámolhatok...

... Tegnap és mai nap végre sikerült plusszosan zárnom a napot, igaz mostanában nem játszottam sokat. Tegnap 20 ma meg 52$-t sikerült összehoznom PS-en. Volt egy nagyobb bukó 22 vs TT vs ATs flop T2Q a végére a 2 settem alulmaradt sajnos. A plusszos partyk AT vs 93, KQ vs K5, 55 vs Q9s flop Q58 törn Q river 6, ezt sikerült elég szépen megjátszani. KJ vs QQ Flop TQA :-). A legtöbbet hozott a konyhára JJ vs JTs Flop 5J5 törnre behívtam all-in a gyereket amit megadott ez 70$-s pot volt. :-) Mára ennyi..

2008. március 18., kedd

Szomorú...

... hogy nem sikerült sajnos befejeznem a Martins No Depo-t, mert sikeresen elbuktam kb fél óra alatt azt a kb 70€-t ami megvolt és már csak 26 pont kellett volna ahhoz, hogy kivehessem. Nem örülök neki, de úgy éreztem mintha csak engem szivatnának az asztalnál. Fél óra alatt 2 AA-omat verték agyon. 1x egy set 2x meg AA hoz kapok még 1et preflop 5BB emelésemet persze megadta 9Ts és hiába betelek potot adja a 4 szinre és jön is neki... Kicsit szomorú vok de ez van.

2008. március 12., szerda

Még mindig Martins...

... bohóckodok a nodepóból, több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. Az kezdeti szép pillanatok mikor a kis 20-asomat felvittem 83€-ra most vissza 48-ra. Tegnap előtt 2 óra alatt annyi pókert láttam, hogy az nem mindennapi, nekem is volt egy, meg a fullomat lehúzta egy durván. Aztán a tegnapi nap maga volt tilt AA vs 89s set. Mind a két nap KK-m AA-ba futott - beülők:-( A kivételhez szükséges pontok fele megvan nemhiszem, hogy ez lesz a törzshely, de remélem azért egy kevés majd csurran innen is, bár lehet kipróbáéom a B2B hálózatot, majd elválik.

2008. március 6., csütörtök

Martins Poker...

...játszottam egy keveset itt is, mivel megjött az nodepo már tegnap és komolyan mondom ez jót tett az önbizalmamnak. Február az szívás volt és végre össze tudtam hozni egy jó napot amit +32 € bizonyult meg. Alakul remélem ez lesz tendencia és majd a végén ki is tudom venni a pénzt, persze ha nem szórom el :-)

2008. március 5., szerda

Nemsoksemmi...

...PS-on két napot játszottam (nem sokat) mind2 nap -10$ abbahagytam mert nem nagyon éreztem a ritmust, remélem elkapom azért újra. Ma megjött az ajándék 20 €-m Martins Pokerre sikerült végre egy plusszos napot csinálnom hurráá, bár itt is voltam +20 nál de csak egy 10-s lett a vége sajnos elkótyavetyéltem:-) Majd írok többet ha lesz miről.