... egy kicsit hosszú volt, de kezdjük az elején. Bendundival és PeT el elég hamar odaértünk, így elég sokat kellett várni a kezdésig, ami előtt ugye ott volt a taliga2 díjkiosztója is, ami nagyon rövid volt, mert a díjazottak közül nem sokan voltak jelen. A verseny 3 asztalon kezdtünk mindegyiken 9 fő ha jól láttam. Szerintem a mi asztalunk elég feszes volt persze kivéve Gizdát, meg egy alient aki hogy került, pontosabban hogyan esett be azt én nem tudom, de a rebuyomat neki köszönhetem. Igaz nem volt jó játék, de sztem eszméletlen miket adott az ürge luk sorral tartott all-ineket. Mindegy a 66 omat simán leverte KQo-val a riverre megérkező Q-al. Megvettem a SC-t aztán hajrá. Nem tudom ki de kiejtette az alient aki szntén megvette a SC-t még a zsteonjait sem hozták meg már el is veszítette, persze megint luk sorral tartotta az all-inemet. AQs preflop emelésemet adta 8Qo val talán (nem emelékszem pontosan) a flop TT9 rátolom az all-int megadja és kitartottam. Utána nem sokkal leült az új osztó aki szinte minden körben osztott nekem A-t. Itt 30 perc alatt rendesen megszedtem magam bár nem kis szerencsével tegyük hozzá. Zsuga JJ all-injét fogadtam AJ val riverre sorunk lett. Szintén Zsuga szintén JJ-ját flop utáni all-injét elfogadtam AKs-al és szerencsésen törnre jött is az A. Ami nagyon durva volt az amikor Csajbit mákoltam le. AJ val preflop emeltem amire Csajbi betolta Q8 al talán, a lényeg az hogy sort floppolt törn J river A fullosodtam rendesen flop után volt 4%om hogy enyém legyen a kassza, igaz állati nagy szerencsével bejött. Volt még 1 jó blöfföm az alien ellen AQs volt nálam nála meg 99 és a törnre érkező K ra hívval sikerült eldobatni vele a PP-át. A FT-re 140k zsetonnal kerültem itt tényleg nem jött semmi pontosabban csak két értékelhető lapom volt az első QQ preflop emeltem (utólag azt mondom kicsit) PeT meg viszaemel BB-ből, mivel célom az volt, hogy fizuba kerüljek és PeT et ismerve KK AA-ra tettem inkább nem kockáztattam, mert kb ua. zsetonunk volt, eldobtam. Utólag megtudtam AK volt nála. Aztán szépen kiültem az 5. helyig mikor BB-ben AK-t kapok Viki meg a szokásos kis játékát játszva rámemel 30k-t nálam 80k volt azt be is toltam. Viki kérdezgette mi van nálam, lehet meg kellett volna említeni az A-t de álmomba sem gondoltam volna, hogy A3o val képes ezt megadni és persze jött a MákosGubának a 3-s nem is egy hanem mindjárt kettő. (Viki azért nem haragszom ám annyira, legalább a sapekomat meg a pólót nem felejteted el:-) A HU-ot Viki és PeT nyomta gigászi csatát vívva egymással és tényleg volt egy pont amikor azt hittem PeT felmorzsolja Vikit. Közben az ikrekkel, Bennel, Kópé és Borzalino társaságában 1 pakli kártya segítségével jól elszórakoztattuk magunkat, zsír volt. Végül Vikinek sikerült felülkerekednie és megnyerte a 3.Élőt. Nagyon élveztem a versenyt végre sikerült elcsípni a fizut is pontokat is szereztem szépen, szerencse is megsegített néha (persze a végén amikor igazán kellett volna cserben hagyott :-) Remélem ennyi info elég volt a versenyről grat a győzteseknek és mindenkinek üdv és:2008. március 30., vasárnap
3. Élő Flop Verseny...
... egy kicsit hosszú volt, de kezdjük az elején. Bendundival és PeT el elég hamar odaértünk, így elég sokat kellett várni a kezdésig, ami előtt ugye ott volt a taliga2 díjkiosztója is, ami nagyon rövid volt, mert a díjazottak közül nem sokan voltak jelen. A verseny 3 asztalon kezdtünk mindegyiken 9 fő ha jól láttam. Szerintem a mi asztalunk elég feszes volt persze kivéve Gizdát, meg egy alient aki hogy került, pontosabban hogyan esett be azt én nem tudom, de a rebuyomat neki köszönhetem. Igaz nem volt jó játék, de sztem eszméletlen miket adott az ürge luk sorral tartott all-ineket. Mindegy a 66 omat simán leverte KQo-val a riverre megérkező Q-al. Megvettem a SC-t aztán hajrá. Nem tudom ki de kiejtette az alient aki szntén megvette a SC-t még a zsteonjait sem hozták meg már el is veszítette, persze megint luk sorral tartotta az all-inemet. AQs preflop emelésemet adta 8Qo val talán (nem emelékszem pontosan) a flop TT9 rátolom az all-int megadja és kitartottam. Utána nem sokkal leült az új osztó aki szinte minden körben osztott nekem A-t. Itt 30 perc alatt rendesen megszedtem magam bár nem kis szerencsével tegyük hozzá. Zsuga JJ all-injét fogadtam AJ val riverre sorunk lett. Szintén Zsuga szintén JJ-ját flop utáni all-injét elfogadtam AKs-al és szerencsésen törnre jött is az A. Ami nagyon durva volt az amikor Csajbit mákoltam le. AJ val preflop emeltem amire Csajbi betolta Q8 al talán, a lényeg az hogy sort floppolt törn J river A fullosodtam rendesen flop után volt 4%om hogy enyém legyen a kassza, igaz állati nagy szerencsével bejött. Volt még 1 jó blöfföm az alien ellen AQs volt nálam nála meg 99 és a törnre érkező K ra hívval sikerült eldobatni vele a PP-át. A FT-re 140k zsetonnal kerültem itt tényleg nem jött semmi pontosabban csak két értékelhető lapom volt az első QQ preflop emeltem (utólag azt mondom kicsit) PeT meg viszaemel BB-ből, mivel célom az volt, hogy fizuba kerüljek és PeT et ismerve KK AA-ra tettem inkább nem kockáztattam, mert kb ua. zsetonunk volt, eldobtam. Utólag megtudtam AK volt nála. Aztán szépen kiültem az 5. helyig mikor BB-ben AK-t kapok Viki meg a szokásos kis játékát játszva rámemel 30k-t nálam 80k volt azt be is toltam. Viki kérdezgette mi van nálam, lehet meg kellett volna említeni az A-t de álmomba sem gondoltam volna, hogy A3o val képes ezt megadni és persze jött a MákosGubának a 3-s nem is egy hanem mindjárt kettő. (Viki azért nem haragszom ám annyira, legalább a sapekomat meg a pólót nem felejteted el:-) A HU-ot Viki és PeT nyomta gigászi csatát vívva egymással és tényleg volt egy pont amikor azt hittem PeT felmorzsolja Vikit. Közben az ikrekkel, Bennel, Kópé és Borzalino társaságában 1 pakli kártya segítségével jól elszórakoztattuk magunkat, zsír volt. Végül Vikinek sikerült felülkerekednie és megnyerte a 3.Élőt. Nagyon élveztem a versenyt végre sikerült elcsípni a fizut is pontokat is szereztem szépen, szerencse is megsegített néha (persze a végén amikor igazán kellett volna cserben hagyott :-) Remélem ennyi info elég volt a versenyről grat a győzteseknek és mindenkinek üdv és:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Hali!
Grat, ha mindig hozod ezt a helyezést, akkor simán Te leszel a bajnok :D.
Egyébként Csajbi nem, Csjabi, ja és 3,28%-od volt!
Üdv,
Zoli
Remélem is, hogy tudom hozni a nevet javítom a 4% csak kbra volt, de köszi a hozzászólást.
Megjegyzés küldése